Anya elhagyott minket 2017-07-24T18:13:44+00:00

Project Description

Anya elhagyott minket

(Svéd gyermekvers utánzat egy furcsa nap emlékére)

Anya ma elhagyott minket.
Nem teljesen. Mindenkit csak egy kicsit.

Tegnap délután a kalandvárban Anya elhagyta a telefonját.
Kiesett a zsebéből, és mikor észrevette, már nem volt ott.
Apa hívta, már ki volt kapcsolva.
Valaki zsebrevágta. Anya mérges volt
és szomorú.

Az ikrek ma reggel nem akartak bölcsődébe menni.
Ordítottak, mint akit nyúznak.
Pedig muszáj volt nekik, mert Anya sietett
új telefont venni, meg más dolga is volt.
Munkahelyi.

Úgy kellett őket betuszkolni a kocsiba, utána meg kicibálni.
Visítva kapaszkodtak a gyerekülésbe.
Két bikaerős, kapálózó kétévest nehéz vonszolni
ágyneművel együtt, főleg a bölcsibe,
ha nem akarnak.

Láttam Anyán, hogy rossz neki, de mégis otthagytuk őket,
amikor a bölcsis néninek sikerült őket lehámozni.
Mert Anyának még a kabátjukat se sikerült.
Pedig már csorgott mindenkiről a víz.
Anya a kocsiban sírt.

Olle reggel kicsikarta, hogy ne kelljen napközibe mennie.
Anya mondta neki, hogy senki nem lesz otthon délután,
de Olle erősködött, mert utálja a napközit.
Anya hagyott neki kulcsot, végülis már
ötödikes.

Olle hazaérve bátran belépett, de az üres házban
azonnal az inába szállt és félni kezdett.
Átrohant a szomszédba Mösse-hez, aki Anya húga.
De nem voltak otthon, ezért Olle komolyan megijedt,
már sírt.

Lefutott két házzal, Jalmarhoz,
aki a legjobb barátja, de az is zárva volt.
Az utca aljában könnyezve észrevette Sval-ék kocsiját,
akik kedves fiatal színészházaspár, oda iszkiri.
Beengedték.

Üzenetet hagytak Anyának, nagy lapon az előszobában,
hogy Olle hozzájuk menekült, és bezárták az ajtót.
Végül Mösse hozta haza, pont mikor Anya is indult érte.
Olle már nem sírt, de
Anya igen.

Anya négy órakor jött értem, meg Edrikért,
aki most elsős, és élvezi. Az ikrek meg Olle már a kocsiban ültek.
Anya lelkifurdalástól szipogva simogatta a fejüket,
és mondta szálljunk be mi is.
Megyünk haza.

De Mösse szólt, hogy vigyük őket is,
ezért mind beszálltak mellénk:
Mösse, Anne, Kalle, és Eliana, az unokatesók
cuccostól, ami még a mi hétszemélyesünkben is
sok.

Otthon egyből berohantunk, fel az emeletre,
az új tabletemen játszani.
Anya felkiabált, hogy kézmosás, meg uzsonna,
és csendesebben, mert szétesik tőlünk
a ház.

Fél óra múlva csörög az új telefon.
Az iskolából kérdezik, Edrik itt marad éjszakára?
Már az üres folyosón sírt, egyedül.
Anya kalap, kabát, rohant érte.
És sírt, megint.

Este a kádnál mindannyian szorosan megöleltük Anyát,
és mondtuk, hogy nem haragszunk rá,
mert ő is csak ember, még ha anya is, meg nő.
Apa meg is csókolta,
szájon.

Mert az ikrek csak nekünk hisztiztek,
amint ottmaradtak, szaladtak játszani.
Olle egész délután videójátékozott Sval-éknál.
Edrik rajzolt a táblára, széken állva, és bordásfalazott,
ami tilos.

Csak én maradtam ki a buliból, pedig
egyszer kipróbálnám, milyen elhagyva lenni.
Persze csak röviden, nem úgy mint Gerda,
akinek a mamája egy bácsival Stockholmba költözött,
örökre.

Én átmennék Abel-ékhez, és kikutatnánk a nővére titkos naplóját.
Bebújnánk az ágy alá, hadd keressenek.
És ha meglettem, Anya értem is sírna, mint a záporeső,
mert nem hagyna el minket szándékosan
sohasem.

Mit gondolsz?